Semmelweis-napi elismerések a szekszárdi kórház dolgozóinak

A Tolna Megyei Balassa János Kórház négy dolgozója vehetett át elismerést a Magyar Egészségügy Napja, a Semmelweis-nap alkalmából a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Tolna Megyei Szervezete által rendezett ünnepségen 2018. június 28-án.

A július 1-jei Semmelweis-nap 2011 óta piros betűs ünnepe a magyar egészségügyi dolgozóknak, hiszen országszerte ekkor köszönik meg egész éves munkájukat és jutalmazzák elismerésekkel a legkiválóbbak tevékenységét.

A szekszárdi egyetemi karon megtartott megyei rendezvény vendégvárással kezdődött, majd Dr. Németh Lídia megyei tiszti főorvos megnyitóját követően Munk Jánosné, a MESZK Tolna Megyei Területi Szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. A köszöntők után dr. Gazda István tudománytörténész, kandidátus, a Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet igazgatója, a Magyar Orvostörténelmi Társaság alelnöke a Semmelweis Emlékév jegyében, “Semmelweis százada” címmel tartott előadást.

Az előadás után került sor a megyei elismerések átadására. Az idei évben a MESZK Tolna Megyei Szervezete kilenc Semmelweis Napi Elismerő Oklevél átadásáról döntött, amelyből négyet a Tolna Megyei Balassa János Kórház szakdolgozói kaptak. Az elismeréseket Dr. Némeh Lídia, Dr. Gazda István és Munk Jánosné adta át, a kitüntetettek az oklevél mellett pénzjutalmat és az Orvostörténeti Intézet különleges kiadványát vehették át

Munkatársaink közül Semmelweis Napi Elismerő Oklevélben részesült:
Forster Tamás – a Pszichiátriai Osztály ápolója, aki hosszú évek óta áll az egészségügy szolgálatában. Korábban a szekszárdi Mentőállomás mentőápolója volt, a Balassa János Kórház Pszichiátriai Osztályán 2001 óta dolgozik ápolóként. Munkáját lelkiismeretesen, precízen, kitartóan, empatikusan végzi. Az elesett, elkeseredett idős betegeket nagy odaadással látja el. Munkatársai szorgalmas, jószívű, őszinte, segítőkész kollégának tartják, szeretik, és szívesen dolgoznak vele.

Gősi Rita – a Higiéniai Osztály Közegészségügyi és járványügyi felügyelője, csoportvezető, aki általános ápolói, általános asszisztensi végzettségét, 2001-ben szerezte. Szakápolóként kezdett dolgozni a kórház sebészeti osztályán. Munkáját nagy szeretettel, becsülettel és legjobb tudásával végezte. Ezt követően szakképzetlen epidemiológiai szakápoló lett a kórház higiéniai osztályán, majd később megszerezte a közegészségügyi és járványügyi felügyelői diplomát. 2015-ben csoportvezetői kinevezést kapott. Munkáját precízen, pontosan és nagy határozottsággal végzi. A rábízott feladatokat határidőre és legjobb szakmai tudása szerint teljesíti. Kiemelkedő vezetői képességekkel rendelkezik. Több éve, tudásának maximális átadását tartva szem előtt, oktatóként vesz részt az ápolási asszisztensi és ápoló képzésben. Jó kommunikációs képességgel rendelkezik, nagyszerű humorérzéke is segíti abban, hogy kollégáival kiváló kapcsolatot ápol.

Szászi Jánosné – az Újszülött Osztály csecsemő-és gyermekápolója 1999 óta dolgozik a szekszárdi Balassa János Kórház Újszülött osztályán. Gyermekápolói feladatát nagy hivatástudattal, szeretettel és megbízhatóan végzi, segíti a pályakezdő kollégák betanítását is. Tudását folyamatosan bővíti, rendszeresen vesz részt továbbképzéseken. Munkája mellett mindig számíthatnak közösségi munkájára is, a MESZK Tolna Megyei Szervezetének kezdetektől aktív tagja, küldöttként segítője. A elismerő oklevélre kiemelkedő szakmai munkájáért, valamint az édesanyák irányában megnyilvánuló empatikus, segítőkészségéért – amelyet számos köszönőlevél is tanúsít -, bizonyult méltónak.

Vajda Rozália – a Sürgősségi Betegellátó Osztály ápolója 1978-ban szerzett általános ápolói és asszisztensi végzettséget. Több mint 40 éve dolgozik az egészségügyben. Pályafutását a decsi szociális otthonban kezdte. A Tolna Megyei Balassa János Kórházban 1983 óta dolgozik. Több mint 25 évig volt a Kardiológiai Osztály ambulanciájának dolgozója, a sürgősségi betegellátásban 2008 áprilisától tevékenykedik. Munkájára az igényesség, nagyfokú precizitás jellemző. Barátságos személyiségének köszönhetően problémamegoldó készsége és kapcsolatteremtő képessége rendkívüli. A szakma szeretete és hatalmas munkabírása, örök optimizmusa követendő és példaértékű mindenki számára.

A díjátadó a szekszárdi Tücsök Zenés Színpad ünnepi műsorával zárult.

A kitüntetetteknek tisztelettel gratulál és további sikeres pályafutást kíván a Tolna Megyei Balassa János Kórház vezetése és munkatársi közössége!