LAKOSSÁGI ADOMÁNYOK FOGADÁSA kórházunkban
Tisztelt Támogatóink!
Intézményünk köszönettel fogadja a kórház orvosi eszköz- és betegkomfort-fejlesztése, illetve dolgozóink áldozatos munkája iránti szolidaritásukat kifejező lakossági támogatásokat!
Ezek kapcsán sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy az adományozók a legnemesebb szándékkal, de előzetes értesítés nélkül kívánják bejuttatni adományaikat intézményünkbe, váratlan helyzet elé állítva ezzel a biztonsági szolgálat munkatársait és a támogatni kívánt egység felelős vezetőit.
Az egészségügyi intézményekre vonatkozó, higiéniai és biztonsági előírások, valamint a jelenlegi járványügyi helyzet szükségessé teszik kórházunk számára az adományátadások megfelelő koordinálását is.
A támogatások átadására az alábbi szabályok vonatkoznak:
Adományt kizárólag a menedzsment előzetes értesítésével lehet átadni és átvenni is! Az adományozók a felajanlas@tmkorhaz.hu e-mail címen vehetik fel a kapcsolatot az igazgatósággal.
Az adományátadásra csak igazgatósági jóváhagyást követően kerülhet sor, amit a higiéniai előírások mellett, a következő szempontok is indokolnak:
-
- Elektromos készülékek üzembe helyezésénél érintésvédelmi és tűzvédelmi szempontból is nélkülözhetetlen a kórház műszerész csoportjának szakmai közreműködése.
- A friss ételek vonatkozásában az élelmiszerbiztonsági szabályok betartása elengedhetetlen, ezért azok behozatalát az élelmezésvezető koordinálja.
- Nagyobb mennyiségű adomány egyidejű érkezésekor a kórházvezetés koordinálni szeretné, hogy a közvetlenül a járványellátásban dolgozók mellett, az ő zavartalan munkavégzésüket a háttérben biztosító, ott fokozott erőfeszítéssel helytálló, többi kollégánk is részesülhessen a lakosság figyelméből.
Az adományokat a higiéniai biztonság érdekében, az adomány típusának megfelelő karanténidőt követően juttatjuk el az adományozó szándéka szerinti osztálynak, illetve betegcsoportnak. Kérjük a felajánlókat, hogy lehetőség szerint, ennek figyelembe vételével tervezzék meg a támogatás átadásának időpontját!
Támogatóink iránti megbecsülésünket szeretnénk kifejezni a méltatlan helyzetek elkerülésével, hiszen az előzetes értesítés nélkül érkező adományokat a kórház biztonsági szolgálatának munkatársai nem engedhetik be az intézménybe.
Köszönettel fogadjuk a lakosság mindenkori támogatását és az adományozókkal egyeztetve, a továbbiakban is arra törekszünk, hogy a személyes adományátadás lehetőségét az itt közzétettek szerint biztosítsuk.
Segítő együttműködésükre a továbbiakban is számítunk!